Nem a terv a lényeg

Vallomások a tervezésről – 2. vallomás

A tervezésről sok gondolata van az embereknek. Fontosnak tartom, hogy tiszta kép alakuljon ki erről a vállalkozói feladatról, és mint mindennek, a tervezésnek is vannak „árnyoldalai”. Olyan aspektusai, amiről nem szívesen beszélnek az emberek.

Ebben a 4 részes kis sorozatban tisztázni fogok négy fontos témát.

2. vallomás: Nem a terv a lényeg

Az első részben már bevallottam, hogy a tervek nem mindig úgy valósulnak meg, ahogy a papíron vannak.

Most meg jövök azzal, hogy nem a terv a lényeg.

És valóban, mert A TERV CSUPÁN EGY ESZKÖZ a vállalkozó kezében arra, hogy könnyebben el tudja érni a céljait.

A terv a szándékot tartalmazza. Mit akarunk, mi hogyan történjen a vállalkozásunkban. Ha ezt rögzítettük, akkor tudunk azon dolgozni, hogy ez valóban így is legyen. A terv emlékeztet minket arra, hogy mi a következő lépés, feladat, szakasz.

Nem a terv a lényeg, hanem a cél és a tervezés. A cél sokféle lehet, és sokkal könnyebb azokat elérni, ha van tervünk, mintha nem lenne. És ahogy az első vallomásban írtam, már maga az, hogy végigmegyünk tervezés lépésein növeli a cél elérésének valószínűségét. Ráadásul a rossz terv is sokkal jobb, mintha nem lenne tervünk.

Végül pedig, amit érdemes tisztázni, hogy nem a tervet valósítjuk meg, hanem inkább eszközként használjuk arra, hogy a céljainkat elérjük.

Az idióta tervvel meg tudja verni a zsenit, akinek nincs terve.

Warren Buffett
részvénybefektető, üzletember

Tervezz és gazdagodj! Ebben segít az Üzleti Évtervező Workshop.

Ha tudatosan akarsz tervezni, akkor ahhoz itt fogsz kapni segítséget!

A következő vallomásban arról fogok írni, hogy miért írjuk át néha a terveket.

Olvasd el azt is!


Maradjunk kapcsolatban, iratkozz fel az SVL hírlevél listára.

Adatvédelmi áttekintés
Segítség, vállalkozó lettem!

A legjobb látogatói élmény eléréséhez ez az oldal sütiket, követőkódokat használ és adatokat biztonságosan ad át külső partnereknek.

Az oldal funkcionális működéséhez fontos, hogy néhány azonnal elinduljon, a többi aktiválásáról viszont te dönthetsz.

Minden részletet megtalálsz az Adatkezelési tájékoztatóban találsz. Ugye te is szereted, ha minden gördülékenyen működik? Ehhez kérlek kattints az [ÖSSZES ENGEDÉLYEZÉSE] gombra!

Feltétlenül szükséges sütik

A weboldal rendszerének működéséhez szükség van különböző beépülő modulokra és megoldásokra.

Statisztika sütik

A weboldal a látogatók jobb megismeréséhez alapértelmezetten anonimizálva betöltődő Google Analytics szolgáltatását használ. A Statisztika kategória jóváhagyásával részletesebb információkat tudunk meg a látogatókról a Google Analytics rendszerének segítségével.

Marketing sütik

Az alábbi sütiket használja a weboldal marketing célból:

Meta pixel

Barion Pixel

Tiktok Pixel