fbpx

KÖNYVkalandok 2021 – üzleti könyvek élménye az óévből

üzleti könyvek 2021

Lassan nevezhetem szokásnak is, hogy év elején az óévben olvasott üzleti könyvek élményeit hozom el nektek. A címadás sem véletlen: KÖNYVkalandok. Ugyanis a tavalyi évben egy picivel kevesebb időm jutott a könyvek olvasására. Néhányba beleolvastam, párat sikerült elolvasnom is, és most ez alapján állítottam össze a 2021-es listámat, melyet elhoztam nektek.

Ez most nem kimondottan könyvajánló, vegyesen hoztam pozitív és negatív tapasztalatokat is.

üzleti könyvek

Üzleti könyvek 2021 polcáról

A V mítosz
írta: Michael E. Gerber

A szó legjobb értelmében, ez egy kikerülhetetlen üzleti könyv, egy alapolvasmány a vállalkozók számára. Mindenképpen ajánlom elolvasásra. Könnyű olvasni, mert történetbe van illesztve a tanítása. Olyan alap szempontokat mutat be, ami mindenképp szükséges egy tudatosan felépített vállalkozáshoz.

Tavaly azért vettem a kezembe, mert szerettem volna átismételni, hogy mit ír pontosan a vállalkozó-menedzser-szakember szerepekről. Ha eddig erről a szerepekről nem hallottál, vagy nem tudod pontosan, melyik mit takar és mi a feladata egy vállalkozásban, akkor mindenképp olvasd el ezt a könyvet.

Ébreszd fel a benned szunnyadó óriást
írta: Anthony Robbins

Senkit ne ijesszen el a könyv vastagsága, és jó hír, hogy a régi keményfedeles 2013-as kiadásnál van újabb, ami puha borítós. Önismeretben való fejlődésben, önbizalom növelésében és a gondolatok áthangolásában segít ez a könyv. Szintén alapműnek nevezném, ha a fentieket fontosnak tartod.

Évente fellapozom, s magam is szoktam idézni belőle, amolyan útravalóként adni a könyvben szereplő gondolatokat.
Például szó van benne arról, hogy miért fontos, hogy mit várunk el saját magunktól. Ugyanis, amit magunktól elvárunk, azt fogjuk – jó esetben – teljesíteni is. Ezért, ha magasabbra emeljük a saját magunkkal szemben állított elvárásokat, akkor léphetünk mi is feljebb.

Rengeteg módszer, szempont, a célkitűzéstől a tervezésen át, a gondolkodásmódon, a belső beszéden keresztül, a saját magunkra tett hatásgyakorlás mind része ennek a remek könyvnek.

Ha 2022-es terveid között szerepel az önismeretben való elmélyülés és fejlődés, ajánlom elolvasásra.

Atomi szokások
írta: James Clear

Elképesztően vártam, éheztem rá, már elterveztem, hogy ezt a könyvet mindenképpen el fogom olvasni.

A könyv arról szól, hogy a napi szokások, feladatok apró változtatásával hogyan lehet nagy dolgokat elérni. A könyv nagyjából negyedéig jutottam, a 100. oldalig, és nem olvastam tovább. Fókuszt veszítettem, úgyhogy a nagy része még várat magára. Ettől még szeretném a figyelmetekbe ajánlani, ugyanis remek kritikákat kapott külföldi oldalakon is, s a magyar visszajelzések is pozitívak.

Vedd kezedbe a vállalkozásod
írta: Gino Wickman és Mike Paton

Ez egy igen gyakorlatiasan felépített, zseniális üzleti könyv, melynek szintén nem értem a végére, de ettől még bátran ajánlom figyelmetekbe.

Ha szeretnél felépíteni, kialakítani egy remekül működő szervezeti struktúrát, egy kiváló csapatot, megbeszélési rendszert, szerepköröket jól meghatározni, akkor nem kérdés, ez neked szól.

Találsz benne egy fantasztikus módszertant, s mindezt történetbe foglalva, érdekesen, ízlésesen, fogyaszthatóan tálalva.

üzleti könyvek

Üzleti könyvek, amelyeknek a végére értem

Piackutatás egyszerűen kis- és középvállalkozásoknak – Mi van körülöttem?
írta: Bohné Keleti Katalin

Magyar nyelvű könyvet kerestem piackutatás témájában, így került a kezembe ez az olvasnivaló.
Nem a várt élményt kaptam, kicsit csalódtam is, és bár azt nem mondom, hogy ne olvassátok el, de ne ennél a könyvnél számítsatok az AHA élményre. Nagyon a felszínt kapargatja, és őszintén szólva többre számítottam.

Egy részt azonban pozitívumként szeretnék kiemelni belőle, ez pedig a reklamáció kezelése. Remekül összefoglalja ezt a dolgot, és egy kicsit hiánypótló is maga a téma.

Először fizess magadnak
írta: Alkér Orsolya

Milyen jó, ha a megkeresett pénz dolgozik! Persze, akár vissza is lehetne forgatni a vállalkozásba, de gondoljunk csak bele, mennyire klassz lenne, ha a pénz pénzt teremtene. Befektetésötleteket, tippeket ad Alkér Orsolya könyve.

Ami gondolatot magammal vittem a könyvből, az a következő:
Akkor kezdj el befektetéssel foglalkozni, azaz akkor érdemes, ha van 6-9 hónapra elegendő tartalékod. Hiszen akár magánemberként, akár vállalkozóként bármi történhet, ami miatt nem tudunk pénzt termelni. Ekkor jó, ha arra az időre van miből finanszírozni az életünket.

Lopj úgy, mint egy művész
írta: Austin Kleon

A képzeletbeli dobogó 3. helyezettje ez a remek könyv. A kreativitás kihasználásáról szól. Vállalkozóként pedig kreatívnak kell lennünk, hogy kitűnjünk, hogy boldoguljunk, hogy eladjuk magunkat – szolgáltatást – vagy a termékünket, jobb ügyfélélményt biztosítsunk.
Az író szerint ha kijelöljük, kiket szeretnénk inspirációként, forrásként használni – akire felnézünk, akit követünk, akinek tetszenek a tartalmai, az iránya -, és hagyjuk, hogy a munkásságuk „átfolyjon” rajtunk, akkor ez nem lopás, hanem egyfajta inspiráció, amit utána saját magunkra szabva tudunk megjeleníteni.

Ebben segít ez a könyv, végigvezet a folyamaton, és beavat abba, hogyan tudod kreatívan saját előnyöddé formálni a vállalkozói példaképeid munkáit anélkül, hogy lemásolnád.

Önazonosnak lenni nem csak anyagilag kifizetődő. A digitális lehetőségek megnyílásával tágult a lehetőségek köre, így a földrajzi távolságok is könnyűszerrel áthidalhatóvá váltak. Emiatt a hasonló gondolkodású emberek számára lehetőség nyílt helytől függetlenül kapcsolódniuk egymáshoz akár magánemberként, akár vállalkozóként.

Ez a könyv segít felszabadítani a kreativitással kapcsolatos blokkokat.

Gondolatbeli üzleti könyv dobogójának második helyezettje

Nagy ugrás
írta: Hendricks Gay

A könyv tulajdonképpen abban segít, hogy észre tudd venni, ha szabotálni kezded önmagadat. Hendricks Gay szerint az önszabotázst úgy kell elképzelni, mintha lenne egy vonal az emberben legbelül, egy „jelzőszint”, aminek, ha fölé megyünk boldogságban, egészségben, karrierben, szerelemben és még sorolhatnám, akkor mint egy áramütés, visszadob az alsó szintre. Félünk egy bizonyos szint fölé menni, mert „mi van, ha…”.

Az önszabotázs meggátol, visszaránt, mert attól félünk, hogy valami rossz történik velünk, ha például engedünk a határtalan boldogságnak, ha siker ér a karrierünkben, ha „túl jó” egy kapcsolat.

Viszont, ha tudatában vagyunk saját önszabotáló gondolatainknak, már megtettük az első lépést afelé, hogy változtatni tudjunk. Csípjük nyakon, hogy aztán felismerve megszabadulhassunk tőle.

Tényleg érdemes kézbe venni, meglehetősen hasznos tudást ad a kezünkbe, és vállalkozóként az önismeret az egyik legfontosabb pillér, amellyel előrébb tudunk lépni.

üzleti könyvek

Az üzleti könyvek dobogójának első fokán Austin Kleon másik üzleti könyve áll, Mutasd meg magad címmel.

Vállalkozóként kötelező olvasmány, ha még nem vetted kézbe, mindenképpen tedd meg még idén. Ha vállalkozol, tudod jól, hogy meg kell mutatni magunkat különböző platformokon, különböző formákban. Ezzel kapcsolatban sokakban van blokk, és egyszerűen félnek előlépni, hiányzik belőlük a magabiztosság. Austin Kleon ezeket a blokkokat oldja fel. Egyszerűen fantasztikus megoldásokat ad az olvasó kezébe, amivel megtalálja a saját helyét a „reflektorfényben”.

Egyik kedvenc értékes gondolatom a könyvből, hogy dokumentáld, amit csinálsz. Ne azért tedd, hogy másoknak ezt megmutasd, hanem elsősorban saját magadnak.

Idézve a könyvből:
„Nem tudod megtalálni a saját hangodat, ha nem használod.”

Egy másik fantasztikus tanácsa, hogy hozd létre a saját weboldalad. Ugyanis, míg a közösségi oldalakon szabályoknak kell megfelelni, határokat tartani, a saját weboldaladon sokkal szabadabb lehetsz – törvényi keretek között, természetesen. A saját weboldalad a saját játszótered, ahol úgy játszol és azt, amit és ahogyan te szeretnél. Érezd meg, milyen szabadnak lenni. Érezd meg, milyen kilépni a kötött keretek közül. Légy önmagad, ahogy valójában vagy.

Olyan értékes, izgalmas, inspiratív gondolatokat tartalmaz a könyv, ami szintén önismereti útra terel, ahol találkozhatsz saját magaddal. Szívem szerint az egész könyvet idézhetném, de a karakterek végesek, így inkább azt ajánlom, ha valami igazán ütősre, kreatívra vágysz, ez legyen az első 2022-es könyvélményed.

A legvégén még szerettem volna megemlíteni egy különlegességet,

AnaLog elme
írta: Loós Balázs

Az analóg terápiáról szól, arról, hogyan tudod az érzelmeidet a tudatos, tudattalan között átvinni, átformálni.

Ez kivételesen nem üzleti könyv, de mindenképp érdemes kézbe venni.

Olvasni fontos, az olvasás az önfejlesztés egyik formája, és önfejleszteni nem csak vállalkozóként, magánemberként is fontos és hasznos.

Szerencsére rengeteg könyv áll rendelkezésünkre, ezért igyekszem bemutatni azokat, melyeket én olvastam el, így saját tapasztalat, élmény alapján tudok nektek értékes olvasnivalót ajánlani.

Örülök, ha megosztjátok velem, rátok mely üzleti könyvek vagy bármi más olvasmány volt hatással 2021-ben, milyen gondolatokat vittetek magatokkal ezekből, illetve van-e már listátok az idei évre.

Ezen blogbejegyzés forrásául a Segítség, vállalkozó lettem! Facebook csoportban készített élő adásom szolgált alapul. Az élő adást az alábbi képre kattintva tudod visszanézni:

Ha pedig szeretnél még több érdekes tartalmat olvasni, nézni tőlem, megtalálsz a segitsegvallolkozolettem.hu weboldalon, vagy a Segítség, vállalkozó lettem, Facebook csoportban.