Most is hősökre van szükségünk! Olyanokra, mint amilyenek Ti vagytok!

A nehéz helyzetek soha nem kérésre alakulnak ki. Ezért most is hősökre van szükségünk! Olyanokra, mint amilyenek Ti vagytok! Figyeljetek most egy kicsit ide, hogy ezeket a heteket lendülettel, pozitív attitűddel és igazi hősként tudjátok végigcsinálni.

1848-ban a magyarok nehéz helyzetben voltak, mégis ez a forradalom volt a legsikeresebb Európában. Most nektek sem könnyebb, hetekig változó körülmények között kell fenntartanotok és továbbműködtetnetek a vállalkozásotokat.

Mi kellett ahhoz, hogy az 1848-as forradalom sikeres legyen?
Két dolog:
a) pozitív jövőkép
b) hősök

Az 1848-as forradalomban is volt egy jövőkép, volt egy vágyott helyzet, amit el akartak érni, különben senki nem tett volna semmit.
Az Irinyi József által megfogalmazott 12 pont festette le a vágyott jövőt.

Ilyen jövőképre van szükségetek nektek is. Lássátok, hogy ezen a helyzeten túllendültök, újabb és újabb sikereket értek el. Képzeljétek el, hogy még erősebben prosperálnak a vállalkozásaitok és az ügyfelek száma, a bevétel még több, mint 1-2 héttel ezelőtt. Ehhez az kell, hogy találjátok meg (újra) azt a NAGY MIÉRTET, ami miatt ebbe az egésze belevágtatok és tovább csináljátok. Ez a miért mindig több, mint a pénz. Ezek ügyek, amiket a ti vállalkozásaitok képviselnek. Fontos, hogy tudjátok, egy kis vágy (kis ügy) csak kis energiát ad, egy nagy cél fog igazi lendületet és eltökéltséget adni.

Az, akinek pozitív a jövőképe, aki képes belül elhinni, hogy ez megvalósítható, ő képes segíteni másoknak is, hogy továbbmenjenek, hogy tovább csinálják. Olyanok, mint Batthyány Lajos, Kossuth Lajos, Deák Ferenc, Széchenyi István, Szemere Bertalan, Eötvös József.
Most sem megszokott a körülmény, nem megszokottak a feltételek. Ezért most is hősökre van szükségünk, olyanokra, mint amilyenek ti vagytok! Miért?

Mert ti vagytok azok, akik igazi erővel bírtok. Hiszen belevágtatok az álmaitok megvalósításába. Ti vagytok azok, akik eddig is hatalmas kockázatot vállaltatok, és hozzá vagytok szokva a megerőltető körülményekhez. Képesek vagytok hosszútávon gondolkozni, ugyanakkor nap mint nap, hatást gyakorolni az emberekre, az ügyfelekre, a munkatársakra és leginkább saját magatokra. Most is ez a feladat!

Mutassatok példát és mondjátok el az embereknek, hogy menni fog ez és újra jó lesz. Most bátran kell viselkednetek! A bátorság nem más, mint eggyel több lépést tenni annál, mint amire azt hiszitek, hogy képesek vagytok!
Ti nagyszerű emberek vagytok, olyanok mint a márciusi forradalmárok, igazi hősök, és csak az ilyen emberek képesek nagyszerű dolgokra!

Most van itt a pillanat, hogy feljebb lépjetek, mert most hősökre van szükségünk, olyanokra, mint amilyenek ti vagytok!

És ne feledjétek:
“Egy félelmetes helyzet a legnagyobb lehetőség, hogy megtapasztald a benned lakozó a bátorságot és önbizalmat. Ugyanúgy csak egy nehéz helyzet tudja a legjobban edzeni a kitartásodat és az erődet. 
Egy nagy kihívás tudja belőled kihozni a legjobbat!”

Menjetek tovább és segítsetek vállalkozókhoz méltó módon!

Írj kommentet!

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.