A kész terv néha annyira rémisztő és a világ annyira sodró, hogy hiába a terv, azzal nem foglalkozol, mert a hétköznapi tűzoltások, sürgős feladatok teljesen elsodornak. Ilyenkor a terv a fiókba kerül és feledésbe merül. Egy év múlva pedig sajnálkozva konstatálod, hogy ismét eltelt egy év semmi sem történt a vállalkozásodban.
Nagy lelkesedéssel belevágsz, és mész előre. A terved megvalósításán önfegyelemmel, következetesen, külső támogatás nélkül dolgozol. A képesség benned van. Azonban a külvilág nem változik könnyen. Játszva le tudnak húzni. Egy-két napig, hétig, hónapig tudod tartani magadat a tervedhez, és utána mi lesz? Kegyetlenül nehéz a megvalósítás. Ki fog segíteni, ha elfáradsz, ha kudarc ér? Ki fog biztatni, amikor már feladnád? Biztos vagyok benne, hogy lesz ilyen. Minden nagy terv megvalósítása során ott a kudarc lehetősége és a feladás veszélye.
Sajnos néhány kudarc után megkopik a célod fénye. Legyünk őszinték, nagyon nehéz úgy kitartani, hogy közben egy csomó fájdalom, sértettség és értetlenség van benned. Ezért a legegyszerűbb feladni, és egy bűnbakot (a világ, a szülők, a kormány, a versenytársak, a vevők) keresni, amiért nem jött össze az, amit szerettél volna. A tervedet elrakod a fiókba, és visszaesel oda, ahol voltál.
Tudom, hogy ez nem vigasztal, de az emberek 97%-ával az előbbi két eset történik.
Csakhogy ezt mondani könnyű, elérni viszont már messze nem olyan könnyű. Ezért vallanak sokan kudarcot a nagy céljaikkal kapcsolatban!
Biztos te is ismered a mondást:
„Ha gyorsan akarsz menni, menj egyedül!
Ha messzire akarsz jutni, menj együtt másokkal!”
Mutatok egy kipróbált és működő megoldást, arra végigmenj az úton és elérd a legnagyobb céljaidat is!
A legtöbb kisvállalkozó azt szeretné, ha minden terve, minden álma könnyedén és egyszerűen valósuljon meg.
Kérlek, képzeld el magadat egy év múlva egy olyan vállalkozóként, aki megvalósította az éves tervét, aki keményen küzdött, és most megérdemelten ünnepel. Érezd, hogy milyen nagyszerű úgy élni, hogy ezeket az eredményeket elérted, élvezed az általa hozott előrelépést és elismeréseket, több a pénzed, több az időd, lendületes, fókuszált és sikeres vagy. És messzemenően elégedett vagy önmagaddal. Ezek az eredmények megváltoztatták az életedet és a családod életét is, és még rengeteg emberét, a vevőid, a beszállítóid, a munkatársaid sorsát.
Jól hangzik?
De van egy gond.
erre még a szuperhősök sem képesek EGYEDÜL!
Mindenkinek szüksége van segítő társakra!
Amikor biztatni kell, amikor emlékeztetni az álmaira, vágyaira, amikor noszogatni, vagy épp számon kérni szükséges.
Amikor erőre van szükséged az akadályok leküzdéséhez. Sokszor a helyzetet más megvilágításba kell helyezni.
Egyedül is lehet haladni, de valljuk be, ez nem elég hatékony. Tudod, ha gyorsan akarsz haladni, menj egyedül, ha messzire akarsz jutni, menj csapatban!
Mi eléggé hiszünk a céljaidban ahhoz, hogy számon is kérjük rajtad őket.
Havonta 1x vagy 2×45 percet online konzultálok veled a haladásodról. Célja, hogy segítselek, motiváljalak a továbbhaladásban és a cselekvésben. Az aktuális elakadásaidat, feladataidat, kérdéseidet átbeszéljük és felkészítelek a következő csoporttalálkozóra.
Havonta csapattalálkozó a többi MMP-sel Budapesten vagy online, ahol közösen segítünk neked abban, hogy rajta maradj az úton, leküzdd az akadályokat, hogy megvalósítsd az álmaidat, elérd a céljaidat!
A tagok azokat a problémákat hozzák, amelyek legfélelmetesebbek és a legnehezebbek számukra, amelyektől kiveri őket a hideg veríték, amik olyannyira foglalkoztatják őket, hogy többször elvonják a figyelmüket és energiáikat munka közben, vagy munka után. Olyan ügyeket hoznak, amelyek erősen foglalkoztatják őket és nem boldogulnak velük.
A havonta 1 órás előadás marketing, értékesítés, csapatépítés, HR, szövegírás, vállalkozói attitűd, vállalkozásfejlesztés témakörben. Vagy én vagy egy meghívott előadó segít fejleszteni a vállalkozói tudásodat.
Ingyenes részvétel az alábbi rendezvényeken:
– Ügyfélszerző-rendszer tervező workshop
– Üzleti Modell Építés Alapjai tréningen (69.990Ft értékben)
– Üzleti Félévtervező (39.990 Ft értékben)
– Üzleti Évtervező workshopon (79.990 Ft értékben)
– Beindító tréningen
Ingyenes részvétel a Trambulin Mentor Program alkalmain. Ez egy 6 hónapos mentor program vezetett tartalommal (150.000 Ft értékben)
Témák:
Sánta Csaba vagyok, vállalkozásfejlesztő, tanácsadó, tréner.
Azért dolgozom, hogy a vállalkozók olyan könnyen tudják megvalósítani üzleti céljaikat, mint amilyen könnyen megálmodták azokat.
Vállalkozó menedzser mérnök, mérnök tanárként 2008 óta vagyok vállalkozó. Évek óta segítem a magyar kisvállalkozókat abban, hogy tudatosan és tervezetten fejlesszék vállalkozásukat, hogy tartós üzleti eredményeket érjenek el. 2013 óta tartok ÉVTERVEZŐ workshopokat, ahol vállalkozóknak segítek összeállítani éves stratégiai terveket. 2015-ben miután megtartottam az ÉVTERVEZŐt elgondolkoztam azon, hogy hogyan tudnám tovább támogatni a résztvevőket a saját stratégiai tervük megvalósításában. Ekkor született meg a Megvalósítási Mentor Program ötlete. 2016. januárjában el is indult az első éved.
A megvalósítás olyan, mint a sivatagi menetelés. Kapunk hideget meleget és nagyon viszontagságos körülmények között kell elérjük a célunkat. Azonban az, aki egyedül vág neki a sivatagnak, elbukik.
Ez a program társakat ad a nagy úthoz.
Legyél te is ennek a csapatnak a része.
Minden tudásomat és kapcsolatomat megkapod. Minden hónapban egy szakértőtől tanulhatsz, valamint folyamatos kontroll alatt leszel te és a vállalkozásod is. Ezek pedig olyan értékek, amiket nehéz pénzben kifejezni.
Inkább azt nézd meg, hogy mennyit veszítesz napról napra, hónapról hónapra azzal, hogy elmaradnak a megvalósítás eredményei.
Biztos vagyok benne, ha végiggondoltad, hogy mennyi plusz pénzt tudsz csinálni a terved végrehajtásával, akkor a program díja nagyon kedvező lesz számodra.
A program havidíjas, egy évre szóló szerződéssel:
Tartalma:
– havonta 1×45 perc egyéni online konzultáció
– havonta 1 alkalom csoportos találkozó
– havonta 1 alkalom oktatás szakértők segítségével
További online konzultációk igényelhetők minden hónap előtt:
+1 konzultáció: 12.900 Ft
+2 konzultáció: 21.900 Ft
Tartalma:
– havonta 2×45 perc egyéni online konzultáció
– havonta 1 alkalom csoportos találkozó
– havonta 1 alkalom oktatás szakértők segítségével
További online konzultációk igényelhetők minden hónap előtt:
+1 konzultáció: 12.900 Ft
+2 konzultáció: 21.900 Ft
90 napos 100%-os pénzvisszafizetési garanciát adok.
Vagyis. ha úgy érzed 90 nap után, hogy ez a program nem neked való, akkor az addig befizetett teljes részvételi díjat visszaadom.
*Egyetlen feltételem, hogy legyél ott minden alkalommal, és lássam, hogy Te mindent megtettél az eredmények eléréséért!
1. Jelentkezés után egy felmérésen veszel részt, hogy jobban megismerjelek. Nagyon fontos, hogy megfelelő személyiséggel rendelkező résztvevőkkel dolgozzak együtt.
2. A kitöltése után felhívlak telefonon és átbeszéljük az eredményeidet és a kérdéseidet.
3. Ha egyezik a kettőnk nézőpontja és iránya, ha úgy érezzük, hogy tudunk közösen együtt dolgozni a te terveid megvalósításában, akkor szerződést kötünk és csatlakozol a programhoz.
Olyan emberekkel akarok együtt dolgozni az MMP-ben, akik nem átlagosak. Akik nem fogadják el a készen kapott világot, akik fel akarják fedezni magukban és jóra akarják használni változtatás erejét. Akik nem fogadják el a lehetetlen tényét. Akik azt gondolják, hogy a lehetetlen nem tény, csak vélemény. Akik elhiszik, hogy a lehetetlen egy lehetőség és meg akarják ezt a lehetőséget ragadni.
Olyan vállalkozók vesznek részt rajta, akik adakozó attitűddel rendelkeznek. Az ilyen emberek előbb adnak a másiknak, minthogy ők kaptak volna. Itt mindenki segít a másiknak, mert tudják, hogy az ezért járó jutalom magától megérkezik.
Mentálisan is erősek és az érzelmi intelligenciájuk is rendben van, és képesek együtt dolgozni egy csapatban. Nem akarnak a legokosabb emberek lenni a teremben. Egymásra figyelnek és támogatják a másikat. Végül ötleteket, kapcsolatokat és elszámoltathatóságot kapnak, ami előrébb viszi az üzletüket és az egész életüket.
Ha te is ilyen vagy, akkor gyere, jelentkezz, várlak sok szeretettel.
Nem számít, hogy kezdő vagy, vagy már több, mint 10 éve vállalkozol.
Mennyi résztvevője van a programnak?
A program kiscsoportos formában működik. Ez azt jelenti, hogy maximum 8 fő van egy csoportban.
Mikor vannak a csoporttalálkozók?
A csoporttalálkozók előre egyeztetett időpontban és helyszínen kerülnek megrendezésre. Attól függően, hogy melyik csoportba kerülsz, megkapod az adott csoport időpontjait.
Kezdőként, hogyan tudok segíteni egy profi vállalkozónak?
Ilyen helyzetbe nem fogsz kerülni. Ugyanis az egyes csoportok résztvevői össze vannak válogatva, vagyis ez egyéni vagy kisvállalkozók, nem vagy csak indokolt esetben kerülnek össze a rutinos vállalkozókkal. Így ha te rutinos vállalkozó vagy, nem kell attól tartanod, hogy nem kapsz segítséget, ötletet a terveid megvalósítása során!
Messze lakok, lesz online verziója ennek a programnak?
Igen, a létszámtól és a jelentkezők igényétől függően lehet online verziója is. Ebben az esetben is indokoltnak tartom a háromszori személyes találkozást is.
Ha jelentkezem, automatikusan bekerülök a programban?
A te érdekedben nem. Te sem szeretnél olyan vállalkozókra támaszkodni, akik nem veszik ezt az egészet komolyan. Ezért többlépcsős a kiválasztási folyamat.
Nem találtál választ a kérdésedre?
Akkor küldj egy e-mailt a info@segitsegvallalkozolettem.hu címre és 2 munkanapon belül válaszolok neked! Keress bizalommal, örömmel segítek neked!
© 2016-2021. S-Process Kft. | E-mail: info@segitsegvallalkozolettem.hu | Telefon: +36304742449