A Kihívás alatt pedig naponta küldök e-mailt a feladatokhoz kapcsolódóan!
A Kihívás hivatalosan 2022. szeptember 5-én indul!
Azért dolgozom, hogy a vállalkozók olyan könnyen tudják MEGVALÓSÍTANI az üzleti céljaikat, mint amilyen könnyen megálmodták azokat.
A közgazdasági szakközépiskolában 15 évesen hallottam először a vállalkozásokról. A téma egyből magával ragadott. Ezért vállalkozó menedzser mérnök, mérnök tanár diplomát szereztem, és 3 évig tanítottam vállalkozói ismereteket. Utána 6 évig egy kisvállalkozásban dolgoztam menedzserként. Ez azt jelenti, hogy már több, mint 20 éve tanulom, tanulmányozom a vállalkozók világát és több, mint 10 éve élem is.
Igyekeztem minden lényeges információt leírni, de ha mégis van, amire nem találod a választ, írj nekem a kihivas@segitsegvallalkozolettem.hu email címre!
Ha még nincs vállalkozásod, akkor ez a kihívás nem neked szól. Csak a valamit lehet fejleszteni. De ha már van vállalkozásod, akkor mindenképp itt a helyed!
Amikor egyszerre sokan jelentkeznek a kihívásra, lelassulhat a weboldal.
Kérlek próbáld meg újra egy kicsit később!
3 dolog fordulhat elő:
a) Nem erősítetted meg a jelentkezést
Kérlek, ellenőrizd, hogy megerősítetted-e a jelentkezésed – csak akkor kapod meg a napi leveleket
b) Spamba került a levelem vagy visszapattant
Kérlek, nézd meg a spamek között, illetve az Elsődleges és Promóciók fül alatt is. Ha ott megtaláltad, húzd át az Elsődleges mappába, hogy a következő leveleim már rendben megérkezzenek, és állítsd be biztonságosnak az e-mail címemet (kihivas@segitsegvallalkozolettem.hu).
Ha ott sem találtad meg, kérlek, iratozz fel újra a kihívásra egy másik, lehetőleg gmail-es e-mail címmel.
c) elgépelted az e-mail címedet
Ebben esetben, kérlek, iratkozz fel újra a jó e-mail címeddel.
Először is, a feladatokra kellő idő lesz, hiszen kétnaponta érkeznek a feladatok. Tehát a 2 napból elég csak az egyiken foglalkozni a kihívással.
A kihívás végéig elérhetőek lesznek a feladatok, tehát akár egy nap több feladatot is el tudsz végezni a vége felé, mégis az az ideális, ha a kihívás tempójában haladsz.
A feladatok nem egymásra épülnek, tehát csinálhatod azt is, hogy ami kimaradt, azt majd a végén bepótolod.
A feladatok csak a kihívás ideje alatt maradnak elérhetők mindenki számára, utána már csak az SVL Klubban lehet azokat megtalálni. Tehát a kihívás alatt változtathatsz a sorrenden, kihagyhatsz feladatot – pótolhatsz a következő napokon, de csak a kihívás végéig.
A kihívás végén lesz lehetőség csatlakozni a Klubhoz.